Miért vállalj diákmunkát? – előnyök 7 pontban

A felnőtté válás egy hosszú folyamat, melynek egyik eleme lehet a diákmunka is, aminek pedig számos pozitív hatása lehet az életre… mostani cikkünkben összegyűjtöttük Nektek néhány pontban, hogy milyen előnyökkel jár az, ha diákmunkát vállaltok.1. Szakmai gyakorlat, munkatapasztalat szerzése

 

A diákmunka során sokmindent tanulhattok a munkáról, a munkahelyről, amit később az egyetemről  vagy iskolából kikerülve kamatoztathattok. A diákévek alatt szerzett tapasztalat, a munkahelyi kultúra elsajátítása, képességek fejlesztése a saját, illetve később a cégek javát is szolgálhatja.


Gondoljatok csak bele: sokkal könnyebb lesz beilleszkedni majd az első munkahelyetekre, mert már olyan tapasztalatokkal fogtok rendelkezni, amelyek segíthetnek Nektek eligazodni a szervezeti kultúrában, a feladatok között. Nagyobb önbizalmatok is lesz, hála a korábban szerzett ismereteknek, képességeknek.


A diákmunka tehát tekinthető a különböző pályákkal való ismerkedésnek is, munkatapasztalat szerzésnek, egyfajta pályaorientációnak. Olyan próbálgatás, ismeretszerzés melyért nem Nektek kell fizetni, hanem Nektek fizetnek!2. Hivatalos szakmai gyakorlat leigazolása

 

A szakmai gyakorlatot is leigazolhatják a diákmunkát szervező szövetkezetek és partnercégek. Ez a lehetőség azokra a szakiskolába és szakgimnáziumokba járókra is vonatkozik, akiknek a duális képzés keretein belül gyakorlatra kell járniuk. De az egyetemi hallgatók szakmai gyakorlatára is értjük, ahol már megalapozható első főállású munkahely is.

 

Ha szakmai gyakorlatot keresel, nézz körül honlapunkon a gyakornoki munkák között, és válogass ajánlataink közül!

 

3. Rugalmas munkavégzés

 

A diákmunka keretein belül rugalmasan, akár 20-25 órában is tudtok dolgozni. Tanulmányaitokhoz igazítva készíthetitek el a beosztásotokat, így könnyen össze tudjátok szervezni a munkavégzést az órákkal, vizsgákkal. Iskolaszövetkezeten keresztüli munkavégzés során garantált a rugalmas időbeosztás.4. Munkanélküliség csökkentése

 

Az egyre növekvő fiatalkori munkanélküliség csökkentésére megoldást nyújthat a munka alapú tanulás, gyakornoki programok biztosítása, fejlesztése, a diákmunka. Ezek szakmai tudást, munkatapasztalatot adnak Nektek, valamint a foglalkoztathatósági készségek elsajátításában is segítenek. Így azok a fiatalok, akik dolgoznak tanulmányaik mellett, nagyobb eséllyel tudnak elhelyezkedni tanulmányaik befejezése után.

 

5. Pályaismeret bővülése: a diákmunka segít a pályák között eligazodni

 

A munkavégzésetek során beleláthattok az adott szakmai terület feladataiba, élményszerű tapasztalatot szerezhettek. Mindegy, hogy az adott munka egy tanulmányaitokhoz kapcsolódó szakmai diákmunka, vagy egy bolti kisegítés, hostesskedés vagy fizikai diákmunka. Sikerek és kudarcok érnek titeket, amelyek meghatározó tényezői a pályaválasztásnak. A diákmunka során a pályaismeret fejlődik, realizálódnak a lehetőségek, így ez segít eligazodni a különböző pályák, szakmák között. 6. Pályakezdőként könnyebb az elhelyezkedés

 

Egyrészt: a munkáltatók szeretik azokat a pályakezdőket előnyben részesíteni, akiknek az önéletrajzában látják, hogy tanulmányaik ideje alatt dolgoztak.

 

Másrészt: számos szervezet rájött már arra, hogy jobb, ha ők maguk nevelik ki az új munkavállalóikat, és diákként már elkezdik őket foglalkoztatni, s utána átveszik saját állományukba, ha befejezték a tanulmányaikat.Napjainkban, az állandóan változó munkaerőpiacon való boldoguláshoz szükséges a megfelelő önismeret, képességek fejlesztése, érték és munkamód feltárás. Ez megvalósulhat tanácsadás során, illetve a gyakorlatban is. A munka is egy ilyen gyakorlat, amely során az egyén szembesülhet pozitív tulajdonságaival és hiányosságaival, valamint számos munkaerőpiaci ismeretre tehet szert. A pályakezdők ezzel a tudással és a munka során szerzett tapasztalatokkal, előnnyel indulhatnak a munkakereséskor.

 

Így hát, ha úgy alakul, hogy nem tudnak átvenni főállásba azon a munkahelyen, ahol eddig diákként dolgoztatok, akkor se csüggedjetek! Olyan munkatapasztalatot szereztetek, és olyan képességeitek fejlődtek a diákmunka során, amelyekkel előnnyel indultok

 

7. Jövedelemszerzés

 

A listánk végén pedig a jövedelemszerzés áll, erről se feledkezzünk meg!

A saját kereset beosztása felelősségre tanít, önállóságot biztosít Nektek. Megtapasztalhatjátok, hogy mennyi pénzre van szükségetek a mindennapokban, mennyit kell ezért dolgoznotok és hogyan gazdálkodjatok a fizetésetekkel.

 

Rajtunk, a Meló-Depón keresztül órabéres konstrukciók keretein belül próbálhatjátok ki magatokat. Minden hónap 10-én utaljuk a fizetést, aminek köszönhetően megbízható és kiszámítható, hogy mikor érkezik a béretek.

 

A munka nemesít, szokták mondani…de ezen kívül sok más egyéb pozitív hatása van az életetekre.

 

Olyan attitűdöket sajátíthattok el, olyan tudást és tapasztalatot szerezhettek, amelyek hatással vannak személyiségetek fejlődésére, s a felnőtté válásotok során nagyban hozzájárul ahhoz, hogy később produktív, felelősségteljes felnőtt válhasson belőletek, akik gazdaságilag és társadalmilag is hasznos tagja a környezetüknek.

 

Egy-egy nehezebb munkanap után gondold át a fentebb felsorolt pontokat, és máris megszépül minden. Jó munkát és sok sikert kívánunk!

Források:Bethleni Zsuzsanna: Együttműködés a munka alapú tanulás és a gyakornoki képzés
fejlesztéséért, Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors: A képzés és foglalkoztatás szereplőit
összekötő partnerségek, Dr. Budavári-Takács Ildikó: Az önismeret és a döntések
szerepe a pályaépítésben, Klein Sándor: Munkapszichológia, egyéb témához
kapcsolódó szakirodalmak

További híreink
Március hónap dolgozója Budapesten
május 08.
1 perces olvasmány

A március hónap dolgozója címet Verhóczki Milán nyerte el kitartó munkájáért, amit már több partnercégünknél is megcsillogtatott. Olvasd el a vele készített interjút!
Nyári házi hűsítő enni- és innivalók
június 27.
4 perces olvasmány

Amikor tombol a nyár, és sorban dőlnek meg a meleg rekordok, akkor érdemes nem csak kívülről, hanem belülről is hűsíteni magunkat.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!