Szeged - Bortér 2019

Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Szegeden, a Dóm téren az Őszi Bormustra szeptember 18 és 22 között.Izgatottan várta már minden szegedi a szeptember közepét, hiszen ilyenkor újra poharak csilingelése tölti meg meseszép Dóm teret. Mint minden évben, most is színvonalas programokkal várják a látogatókat a szervezők.

 

Idén, szeretnénk figyelmetekbe ajánlani a Szőlő, bor, Szeged névre hallgató borászati – szőlészeti kiállítást, amely keretein belül bemutatásra kerülnek olyan eszközök, melyeket a mai modern borászatokban már nem használnak.

 

Az Árkád Szeged és a Pizza Monkey színpadon változatosabbnál változatosabb fellépők adják meg az alaphangulatot a borozáshoz. A rendezvényen pedig több mint száz borpince képviselteti magát. Közöttük olyanok, aki borait már mi is kóstoltuk, és meleg szívvel tudjuk nektek ajánlani.

 

Ilyen például a Szentpéteri Borpince, akik ebben az évben a 113-as bódéban lesznek megtalálhatóak, a Laposa Borbirtoké a 80-as bódé, és végül, de nem utolsó sorban a Soma Borpincére is szeretnénk felhívni a figyelmeteket, akiktől a 12-es és 162-es bódéban tudtok kóstolni. Ha ezek közül nem találnátok olyat, ami szívesen kóstolnátok, akkor is lesz bőven választék, hiszen hazánk hat borrégiójának legkiválóbb mesterei hozták el nekünk a legjobb italaikat.De ez a program nemcsak a bor fogyasztásáról szól; a Bor tér az ország különböző pontjairól ideérkező borászoknak kiváló alkalmat nyújt arra, hogy megoszthassák egymással szakmai tapasztalataikat és a műhelytitkokat. Kövidinka, Arany sárfehér, Ezerjó, Pozsonyi fehér, Kadarka és Mézes fehérkülönleges, régi magyar szőlőfajták, amelyek újra nagy népszerűségnek örvendenek a hazai borkészítők között. Sokan nem tudják, de a száraz, homokos, alföldi termőföldnek is köszönhető, hogy ezek a hungarikumnak minősülő szőlőfajták ma is léteznek és teremnek.

 

Ha nem hoz izgalomba egy finom pohár bor, vagy a „hasadat félted”, akkor ne csüggedj, lesznek bőven a helyszínen vendéglátósok is. Számos ízletes, helyben készült ételt is kóstolhatsz, különleges sajtokat és húsokat vásárolhatsz a borok mellé.A 2019-es év önmagában az újrahasznosításról és a zero waste-ről szólt. Szeged is zöld város, híres a környezettudatosságáról, ezért az összes műanyag poharat lecserélték visszaváltható üvegpoharakra. Ezeket a Szeged címerrel ellátott és a Bor tér 2019 emblémás poharakat az információs pultnál és a borászoknál lehet majd beszerezni. Műanyaggal viszont idén nem fogtok találkozni, még kóstoláshoz sem.


A kiállítók listáját és a programokat megtaláljátok a honlapon, aztán irány a tér! Elő a telefonokkal! Kóstoljatok és készítsetek képeket, akár tageljetek be minket is, hogy lássuk kinek hogyan telik ez a pár nap és mi is tudjuk, mit érdemes idén kóstolni!

 

Kellemes kóstolást, jó szórakozást kívánunk!


Források: borter.hu, beol.hu

További híreink
Turistaként Budapesten
március 14.
3 perces olvasmány

Ha látogatóba érkezel, akkor Közép-Európa egyik legszebb városának életébe csöppensz. Ha pedig itt élsz, akkor is érdemes néha megállni egy percre, és rácsodálkozni a városra.
Április hónap dolgozója: Bakos Gábor
május 24.
1 perces olvasmány

Az áprilisi hónap dolgozója Bakos Gábor lett, mivel már számtalan területen dolgozott a Meló-Depó által.
TOP 5 legtöbbet olvasott könyv – avagy mit olvass el még a nyáron
augusztus 01.
3 perces olvasmány

Íme a TOP 5 legtöbbet olvasott könyv, melyeket még bőven el tudsz olvasni a nyár végéig.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!
A weboldal sütiket használ
A weboldal használatához cookie-k töltődnek le Weboldalunk cookie-kat használ. Ha ezen az oldalon jár, az azt jelenti, hogy fogadta a cookie-kat, és az élmény részesévé kíván válni. Reméljük, nincs ellenvetése.
Olvassa el a cookie-kkal kapcsolatos szabályzatunkat!