Iszunk egy jó feketét?

A kávé számos országban nagy népszerűségnek örvend: a világon az egyik legkedveltebb élelmiszer, de nem mindenhol isszák olyan sokféleképpen mint Magyarországon.

 

Nálunk a kávé olyan, mint a csokoládé, vagyis ezerféleképpen ihatjuk, mindenki másképp szereti, de ez éppen így van jól! Mostani cikkünkben, hoztunk nektek néhány különleges kávézási szokást a világ különböző pontjairól.

Olaszország


Az olaszok az espressot részesítik előnyben, ami egy kis csésze erős, sűrű fekete. Gyakran a pult mellett gyorsan felhörpintik és már mennek is tovább. Az olaszok nagy szerepet játszottak a kávégépek fejlesztésében és elterjesztésében. A ’60-as években ők találták fel azt a gépet, amivel fél perc alatt el lehetett készíteni egy forró feketét.

Franciaország


A franciák a kávét tejesen szeretik, ami mellett hosszan üldögélhetnek, beszélgethetnek és élvezheti az életet. Ennek a csodás kávékülönlegességnek a neve Café au Lait, ami a franciák specialitása. Franciaországban számos újhullámos kávézóval találkozhatunk, ahol újdonságokkal kísérleteznek a tulajdonosok.

Japán


Az 1800-as években Hollandiából került Japánba a kávé, de akkoriban nagy ritkaság számba ment. Az ország vezető szerepet tölt be a kávéfogyasztásban, aminek egyik oka, hogy nagyon népszerűek az úgynevezett dobozos kávék, ami japán találmány. Széles választékban és különböző ízekben találhatóak meg a szigetországban.

Etiópia


A kávé hazájában tradicionális szertartás a kávé fogyasztása. Órákon keresztül készülnek rá, főzik és hagyományok szerint szervírozzák. Szintén nagyon sok kávét fogyasztanak az etióp emberek, a megtermelt bab felét pedig exportálják.

Magyarország


A kávé a török uralom alatt hódított magának teret Magyarországon. Eleinte vándorárusoktól lehetett vásárolni, majd később kávézójellegű vendéglátóegységek kezdtek nyílni Budapesten.

 

A fekete energia fénykorát a kávéházak idején élte, melyek művészek, írók, költők és színészek találkozóhelyei voltak. Napjainkban nagyon sokféle, különböző ízű és minőségű kávét vásárolhatunk. Népszerűek a multinacionális nagyvállalatok boltjai, illetve egyre keresettebbek a városok rejtett zugaiban megtalálható kisebb, „kézműves” kávézók, melyek hangulatukkal és minőségi kávéjukkal csalogatják be a koffeinre vágyó vásárlókat. 

Nektek melyik a kedvencetek? Hosszú vagy rövid, hidegen, melegen? Tejesen, mézzel, tisztán, tejszínnel, sok habbal, kakaóval vagy fahéjjal a tetején, esetleg egy nagy adag likőrrel fogyasztanátok leginkább? Vagy mindegy, csak kávé legyen?

 

A variációk száma lassan tényleg végtelen, és nekünk is van egy receptünk:


Hozzávalók:

  • 1 db 1,5 dl - es margaritás pohár (talpas, Y alakú),
  • 2 cl kávélikőr,
  • 2 cl krémlikőr,
  • 6 cl tejhab,
  • 2 - 3 cl pressókávé

Egy max. 1,5 dl űrtartalmú margaritás (talpas, Y alakú) pohár aljára 2 cl kávélikőr töltünk, melyre bárkanál segítségével 2cl ír krémlikőrt rétegezünk. A kávégép gőzölőjével erős tejhabot készítünk (kb. 6cl), melyet jól összedolgozunk és hasonlóképpen rétegezve pohárba töltünk. Presszókávét készítünk (2-3cl), amit a kiöntőből a tejhab közepére csurgatunk. A tejhab tetején keletkező kávéfoltot a maradék tejhabbal eltüntetjük. A jól elkészített ital 6 rétegben pompázik.


Források: baristaakademia.hu, ineedcoffee.hu, kave-receptek.blogspot.hu, Képek: Pinterest, canva

További híreink
Férfi kézilabda BL: Szeged, Veszprém szempontjából
február 21.
5 perces olvasmány

Jó szurkolást, jó szórakozást mindenkinek!
Tavaszi dekorációk
március 25.
4 perces olvasmány

A tavasz az irodalomban a megújulásról, az újjászületésről és a pozitív változásokról szól.
Wonder Woman filmkritika
június 23.
2 perces olvasmány

Nem vagyok egy DC fan, sőt igazából a Marvel filmek a kedvenceim, ám mikor megláttam a Wonder Woman előzetesét, úgy döntöttem, adok neki egy esélyt...
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!