Amityville: Az ébredés filmkritika

A nyár második horrorjaként mutatkozik be a mozikban az Amityville: Az ébredés című film. A történet a szokásos klisével indul: egy család új házba költözik. Ennek ellenére mégsem laposodik el, fenntartja a figyelmet a cselekmény egészen a végéig. Fontos tudnivaló a filmmel kapcsolatban, hogy egy 1974-ben valóban megtörtént gyilkosság az alapja, amelynek gyanúsítottja a kihallgatása során azt nyilatkozta, hogy egy démon parancsára cselekedett. Ez természetesen nem bizonyosodott be, ám jó alapként szolgált számos filmfeldolgozásnak, regénynek, dokumentumfilmnek. Ehhez a körhöz tartozik bizonyos szempontból ez a film is. Emberivé az teszi a történetet, hogy napjainkban játszódik, valamint szó esik benne az amityville-i tragédia korábbi feldolgozásairól is, ezzel nagyon valósághű környezetet teremtve.

Franck Khalfoun rendező igyekezett kiemelni ezt a feldolgozást a korábbiak közül, ez azonban nem teljesen sikerült. Egyik oka lehet a nem túl kimagasló színészi játék. Pedig nem ismeretlen művészek alakítják a főbb szerepeket: Jennifer Jason Lee és Cameron Monagham több alkotásban is nagyot domborított már. Itt a probléma a rájuk osztott szerepek egysíkúságával van, amiben nem tudják kamatoztatni igazi színészi tehetségüket. Ettől eltekintve összességében nem lett rossz a film, trténetét tekintve egyben van, pont annyira ijesztő, amennyire egy ilyen filmtől várnánk, és végig jelen van a feszültség, lehet izgulni, mikor jelenik meg hirtelen valami egy sötét sarokból. Aki szeretne betekinteni Amityville sötét titkába, mindenképp nézze meg. :)

Sarkadi Timi - projektvezető


További híreink
Mit próbálj ki a nyáron?
július 31.
4 perces olvasmány

Ha nem tudod mivel töltsd ki a nyaralások közötti napokat, vagy épp a nyaralást szeretnéd feldobni, akkor ajánlunk neked néhány vicces, szórakoztató programot, amivel a hétköznapjaidat felpörgetheted.
Otthoni edzés – hogyan csináld jól?
április 14.
5 perces olvasmány

A mostani helyzetben pedig számos lehetőség érhető el online. Próbálj ki minél több mozgásformát!
Kikapcsolódás Szegeden: game and workout!
október 21.
5 perces olvasmány

Ha szeretnénk, hogy buzogjon bennünk az életerő és jó formában is maradjunk, az alábbi ajánló fog nekünk egy kis útmutatást adni.
Mobil Depó
Értesülj az elsők között az új munkákról, kövesd a
Mobil-Depót a Facebookon is!
A weboldal sütiket használ
A weboldal használatához cookie-k töltődnek le Weboldalunk cookie-kat használ. Ha ezen az oldalon jár, az azt jelenti, hogy fogadta a cookie-kat, és az élmény részesévé kíván válni. Reméljük, nincs ellenvetése.
Olvassa el a cookie-kkal kapcsolatos szabályzatunkat!